Gyűjtést szervezünk testvértelepülésünknek


Kedves Piliscsabaiak!

Olyan gyűjtésre hívunk benneteket, amely nem egy váratlan esemény nyomán indul; története van.

Testvértelepülésünk: Kézdiszárazpatak sok éve látja vendégül küldötteinket, mi pedig lehetőség szerint igyekszünk ezt viszonozni. A tartós kapcsolat városunk oldaláról nagyrészt Kovács Márton szervező munkájának eredménye. Ő volt, aki látva a patakiak nehézségeit és megismerve értékrendjüket jó pár éve az önkormányzat nevében felkérte Kutas Lászlót, hogy készítse el a klotildligeti Rákóczi-mellszobor mását. Az ajándék megérkezett Erdélybe, azonban félreértések folytán Kézdiszentlélekre került. A patakiaknak – bár ezt soha nem tették szóvá – bizonyára nem esett jól a csere.

Kovács Márton már nem tud segíteni a csorba kiköszörülésében, de egyik utolsó vágya teljesülne, ha a régi öntőforma ismét előkerülne, és a szobor végre megérkezne méltó helyére: Kézdiszárazpatakra.

Ehhez kérjük a segítségeteket.

Adakozni a klotildligeti templomban, a Páduai Szent Antal Iskolában, illetve a református és evangélikus templomokban kihelyezett dobozok segítségével lehet. A február 25-ei táncházban is folytatódik a gyűjtés.

Mindenkinek nagyon megköszönjük a segítségét.

A küldöttség nevében: Tóth Péter

Kovács Márton